Az utolsó éjszaka Sohóban

2020 Filmodüsszeia - A podcast by 2020 Filmodüsszeia

Categories:

Két egymással ellentétes megvilágításban, véleményezve teszi mérlegre az Utolsó éjszaka a Sohóban című filmet a 2020 Filmodüsszeia legénysége. A thriller, horror-dráma, sőt musical kategóriaelemeket felvonultató angol produkció számos ponton idéz korábbi filmklasszikusokat, így többek között Roman Polanski Iszonyat, illetve A lakó című alkotását. A történet főhőse Sandy, a divat iparágba be- és feltörni szándékozó fruska, aki egyéni, bár kissé kezdetleges ruhakreációival csak azt éri el első körben, hogy a suliban, ahol divatot oktatnak neki, kiközösítik társai. Ezért fogja magát és külön vonul, s kibérel egy ódon, több szempontból is előnytelennek tűnő szobácskát a Sohóban. Főbérlője a jobb napokat látott Miss Collins a múltba révedő, rigolyás idős hölgy, de Sandyt ez sem tántorítja el. Éjszakánként átváltozik, hogy a legendás negyed hatvanas évekbeli mulatójában énekes, táncos, majd később elsőrangú kurtizán legyen. A történet tovább bonyolódik, amikor Sandy – aki nappal a jelenben, éjszaka a 60-as évek miliőjében él – rájön, hogy a körülötte lévő figurák egy bonyolult gyilkosságsorozat szereplői. Már csak azt kell kiderítenie, hogy mi a valóság és hogy ki a főgonosz, kegyetlen gyilkos…