PéJé #12 | Magyar hangja: Bergendi Áron

Pátria Rádió - A podcast by Pátria Rádió

Bekerült a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Tsízió Diákszínpadába, s onnan már nem volt megállás, tudta, hogy ez a jövője. A Gór Nagy Mária Színitanodában szerzett színészképesítést. Tagja a PartVonal Műhely társulatának, játszik a József Attila Színházban. Rengeteget szinkronizál, van, hogy naponta több szinkronstúdióban is megfordul. A zeneiparban is bontogatja a szárnyait, a BergÄr művésznév alatt, szókimondó rapperként. Mint mondja, annak ellenére, hogy a színház, a színészet az örök nagy szerelem, a szakmában töltött tíz év ráébresztette arra, hogy nem ez az a kifejezési forma, ahol saját magát tudja megmutatni. Feladatokat kell teljesítenie, elvárásoknak kell megfelelnie. A hiphopban viszont maradéktalanul ki tud teljesedni. A Bergendi Áronnal készült beszélgetés a színész harmincharmadik születésnapján hangzott el adásunkban. A podcastből kiderül: érzi-e a vállán a harminchárom évet, hogy látja, ott tart-e, ahol ennyi évesen tartania kell, rokona-e a vághosszúfalui Bergendi Barnabás színésznek, hogyan fogadták a szülei, amikor bejelentette, hogy a színészi pályát választja, jó döntés volt-e a Gór Nagy Mária Színitanoda, a tanulmányai alatt mennyire szippantotta be a budapesti közeg, és megmaradt-e az otthonról hozott „rosszfiú” énje, mikor és kinek köszönhetően lépett be életébe a szinkronizálás, melyik népszerű sorozatban szinkronizált először, hogyan jutott el a tömegjelenetektől a főszerepig, kik a szinkronszínész-példaképei, mik a szinkronizálás kulisszatitkai, miért izzasztotta meg őt a Dragon Ball-sorozat Zamasuja, kik a kritikusai, és hogyan viseli a kritikát, melyik az a holland sorozat, amely főszereplőjének kölcsönözte a hangját, és a magyar változat is nemsokára látható lesz a Netflixen, miért kellett megszakítani a beszélgetést, ki ajánlotta be a PartVonal Műhelybe, hogyan lett Rómeóból Mercutio, mivel magyarázza azt, hogy a filmipar egyelőre nem fedezte fel őt, és van-e ebből adódó hiányérzete, mikor kapcsolt nagyobb sebességre a zenei pályafutása, kiket hallgatott gyerekként, és manapság kik inspirálják, hogyan fogadja a környezete a szókimondó dalszövegeit, mik a tervei a rappeléssel, látja-e magát hatvanhat évesen. Bergendi Áron színésszel Puha József beszélgetett a december 9-i Nappaliban.