Pentaton #40 | Afium – metálelemekkel fűszerezett ütős rockzene Bősről

Pátria Rádió - A podcast by Pátria Rádió

„Elegem van már mindenből, az összes tolvaj miniszterből, ahol farkasokból lesz a bárány, és a tisztesség az hátrány” – hallható az Eseményhorizont című CD egyik erős szövegű, Elegem van című dalában. Az Afium tagjai bősi származásúak. Nekik a zene valóban áfium. Mindegyikük komoly zenei múlttal rendelkezik. Végre egyesítették tudásukat, és zenekart alapítottak. Már most kijelenthető, hogy az egységesen magas színvonalú, társadalomkritikus Eseményhorizont című CD-jük az év végi szlovákiai magyar összesítésekben helyet kap a legjobbak között. Sőt, akár 2024 nagylemeze is lehet! „Ez olyan, mint egy fotósorozat, egymás mellett van értelmük a számoknak” – mondja az egyik zenész. Kuruc Teodor Teo gitáros-énekes, Mészáros Dávid Mészi basszugitáros és Bodó Attila Atosz dobos járt könnyűzenei műsorunk beszélgetős változatában. A hiányzó, negyedik tag Kuruc Krisztián Kikki ritmusgitáros.A podcastből kiderül: milyen együttesekben zenéltek korábban, hogyan lett Teóból gitáros, mi köze van a Rómeó Vérzik frontemberének, Kovács Koppánynak ahhoz, hogy Mésziből zenész lett, Atosz miért a dobolás mellett döntött, mivel magyarázható az a tény, hogy Bősön ilyen sok zenész, zenekar van, hogyan találtak egymásra, s hozták létre az Afiumot, elsősorban mely együttesek inspirálják őket, elsőként mire figyelnek oda egy-egy dal hallatán, miért kapják meg nemcsak pozitívumként, hanem negatívumként is, hogy egységes az Eseményhorizont című albumuk, mennyire gondolják komolyan az erős, társadalomkritikus, néhol meghökkentő szövegeiket, kikből áll az Afium közönsége, hogy látják, milyen a közönségük szövegértelmezése, hol lépett fel elsőként a zenekar, és miért ott tartják minden évben az első koncertjüket, hogyan készült a focis Bősi induló, ki tervezte az ütős CD-borítót, Mészi hogyan került be zenészként a tököli börtönbe, és miért csak kis idő elteltével tapsolták meg a fiatal fogvatartottak a produkcióját, milyenek lesznek a már készülő új szerzeményeik, a jövőt illetően miben nyilvánul meg az Afium zenészeinek naivitása, mennyire alap az együttesen belüli barátság.Az Afium három zenészével: Kuruc Teodor Teóval, Mészáros Dávid Mészivel és Bodó Attila Atosszal Puha József beszélgetett a Pentatonban.