Pentaton #52 | Fogkefeszóló és masszázsfelélesztés – Turtev Erik újabb tervei

Pátria Rádió - A podcast by Pátria Rádió

Turtev Erikkel tavaly februárban közel kétórás beszélgetést készítettem. Időközben megjelent együttese, a Varkocs második, Ajjajjaj című albuma. Ez adta az apropót az újabb, decemberi találkozásunknak. Azt hittem, kivesézzük a lemez dalait, összegezzük az évet, és már indulok is tovább. Tévedtem. Erik zenei pályafutásában és masszőri munkájában ez alatt a pár hónap alatt annyi minden történt, amihez másoknak több év kell. De jobban belegondolva, ez nem meglepő, hiszen ő egyfolytában pörög, s mint mondja, sajnálja, hogy a nap csak huszonnégy órából áll. Végre rátalált egy olyan zenészre, Győry Sára személyében, aki remélhetőleg – nemcsak a zenei pályáján, hanem a magánéletében is – hosszú ideig a társa lesz. Az interjúban ő is megszólal. A podcastből kiderül: hányan jöttek-mentek a Varkocsban Erik testvére, Romi Turtev nyári kilépése óta, mik az ismérvei Sára a ritmusdoromb melletti másik fő hangszerének, a tavalyi albumon még nem hallható nyenyerének, a billentyű nélküli tekerőlantnak, miért különleges az ő tekerőlantjuk, amelyből csak kettő van a világon, hol lelt rá Erik, és ki az a hangszerkészítő, aki elkészítette ennek a mását, milyen hangot ad ki, mit lehet tudni Sára zenei előéletéről, mivel magyarázható az, hogy egyre több koncertet adnak, pedig Erik egy éve még arról beszélt, válogatnak a fellépések között, s csak a nekik megfelelő meghívásoknak tesznek eleget, mit bizonyított a Monti Csárdás átdolgozásával, mikor debütált Sára a Varkocsban, könnyen betanulta-e a repertoárt, ki az a két cseh blueszenész, akik részt vettek a zenekar dunaszerdahelyi, NFG Klubban tartott koncertjén, ahol olyan hangszerkombináció szólalt meg, ami minden bizonnyal korábban még sehol sem, felcsendült-e a legutóbbi pozsonyi fellépésükön az Irigylik a bajuszomat című daluk, honnan származik az Ajjajjaj című lemezen szereplő két kelta zeneszám, masszőrként milyen masszázstechnikát kutatnak és dolgoznak a felélesztésén, milyen késztetésből indították el a gyerekműsorukat, amely hangszersimogató is, hány hangszert visznek magukkal egy-egy bemutatóra, ki az a két zenész Erik pályáján, akiknek Sára a nyomdokaikba lépett. Turtev Erikkel és Győry Sárával Puha József beszélgetett 2024 decemberében.