Pentaton #54 | „Sorsunk útján találkoztunk” – Pál-Baláž Karmen A Dalban

Pátria Rádió - A podcast by Pátria Rádió

Nekünk találkozni kellett – ezt a régi slágert is a repertoárjukra tűzhetik, ha egyszer lesznek koncertjeik. Merthogy terveznek közös fellépéseket is. Az együttműködés első állomása A Dal 2025 február 15-i válogatója lesz, ahol az Álmok című zeneszámot éneklik. A szlovák, Zázrak című verzióját már jól ismerheti az itteni közönség. Martin Kavulič zeneszerző és Kamil Peteraj szövegíró szerzeménye, ők írták Pál-Baláž Karmennek. Vrzal Ágnes költött hozzá magyar szöveget, és a rozsnyói lány duettben, a budapesti Patocska Olivérrel énekli. Bízzunk abban, hogy egy csodás út veszi kezdetét a tévéműsorban, ami messzire vezet! Mert nekik valóban találkozniuk kellett. Nem véletlen, hogy Karmen néhány hónnappal ezelőtt mégis elment abba a dalszerző táborba, ahová nem akart. Ott ismerte meg Olivért, és már az elején jót beszélgettek. Akkor még angolul…A podcastből kiderül: amikor még külön-külön jelentkeztek az X-Faktorba, ez volt-e az ismertté válás legkézenfekvőbb módja, és változott-e a helyezt az elmúlt években, manapság hogyan építi fel magát egy előadó, mi mindent kell csinálnia, mi volt az oka annak, hogy a ByTheWay fiúkvartett, amelyben Olivér szerepelt, népszerű volt ugyan, mégsem tudott kiteljesedni, miért döntött a kiválás mellett, és jól tette-e, hogy egyből elkezdte lemosni magáról ezt a hátteret, a szakítás után miért gondolta azt, hogy neki elsősorban zenei háttéremberként kell tevékenykednie, Karmen tudott-e építeni a cseh–szlovák SuperStar versenyben – ahol a harmadik helyen végzett – a magyar X-Faktorban szerzett tapasztalataira, miért próbálkozott egy harmadik tévéműsorban is, a Sztárban sztár leszek! címűben, ahol a negyedik helyen zárt, és ezután a terveivel ellentétben miért nem sikerült elindítania a magyarországi pályafutását, hogyan lett az egyedül előadott Zázrak című dalból magyar környezetben duett, mit tudhatunk a magyar változat szövegírójáról Vrzal Ágnesről, Olivér ezt megelőzően énekelt-e már olyan zeneszámot, amelyhez szerzőként nincs köze, és milyen érzés ilyen produkcióban részt venni, hogyan csiszolódtak össze a dalszerző táborban, Karmennek miért volt vonzó évek óta A Dal, és Olivér mit profitált az előző két évadban való szereplésből, milyen közös és egyéni terveik vannak 2025-re, Olivér miért tartja fontosnak, hogy minden évben valamilyen képesítést szerezzen, mit akar elérni Tiszaroffon, hogyan lett az énekes bátyjából beugró operatőrből videóklip-főszereplő, Olivért mi mindenre ébredt rá két évvel ezelőtt egy, szerencsére téves diagnózis hallatán, mely szerint csontrákja van.Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér másfél héttel A Dal 2025 indulása előtt járt Puha Józsefnél, a beszélgetős Pentatonban.