Pentaton #57 | Dumáljunk Face to Face – Szabó Kristóf A Dalban
Pátria Rádió - A podcast by Pátria Rádió

A Ragazzi Razzi együttesben Szilágyi László énekes-gitáros mellett két, főleg a Lawn Dogsból ismert zenész: Szabó Kristóf basszusgitáros és Varga Szabolcs dobos szerepel.A losonci származású, Budapesten élő Szabó Kristóf olyan sok helyen zenél, hogy amikor legutóbb a Pátria rádióban járt, a közel másfél órás beszélgetésben el sem jutottunk a Ragazzi Razzi zenekarig. Pedig a Find Me on the Otherside című, angol nyelvű szerzeményeket és egy hangszeres felvételt tartalmazó nagylemezük akkor már egy ideje elérhető volt. Igaz, az interjú fókuszában a Lawn Dogs állt, Kristóf a zenésztársaival: testvérével, Szabó Vincével és Varga Szabolccsal volt nálunk. A rockos, bluesos, helyenként countrys zenét játszó Ragazzi Razzival most a második albumukon dolgoznak, ezen már magyar nyelvű zeneszámok kapnak helyet. Ennek előfutára a Rakétakölyök, amely A Dal második, február 22-i válogatójában debütál a színpadon. A podcastből kiderül: milyen szerepet játszott a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola Kristóf és Laci találkozásában, mikor alakult meg a Ragazzi Razzi, és honnan kapta a nevét, miért gondolják azt, hogy most magyar nyelvű szerzeményekkel kell megszólítaniuk a közönséget, A Dalba beküldött két zeneszám közül miért volt jobb döntés a zsűri részéről a Rakétakölyök beválasztása, mi köze van a tavalyi sorozatban szereplő Dósa Szelina énekesnőnek a trió idei nevezéséhez, hogyan készült a Rakétakölyök, mi az üzenete, és hogyan születik meg a Ragazzi Razzi-hangzás, mivel magyarázható az, hogy Kristóf az interjúban ezúttal kevesebb szóhoz jutott…, hogyan érezték magukat A Dal próbáján, négy nappal a verseny előtt, és milyen visszajelzéseket kaptak, mi lehet a Rakétakölyök előnye, hol és hogyan rögzítették az első nagylemezüket, mi lesz az alapvető hangzásbeli különbség az első és második albumuk között, elvárható-e egy tévéműsortól, hogy „beindítsa a rakétákat”, milyen fontos fellépés vár március 8-án az együttesre.A Ragazzi Razzi két zenészét: Szilágyi Lászlót és Szabó Kristófot Puha József A Dal 2025 második válogatója előtt négy nappal érte el telefonon.